És hogyan lehetne eltévedek

Passa que'colli e vieni allegramente; Nem ti curar di tanta compagnia - Vieni, pensando me segretamente - Ch'io t'accompagni per Tutta la keresztül *.

Bárhol használtam, nem megy olyan gyakran, hogy a vadászat a nyári időszakban, mint az agyag a falu, amely abban rejlik mintegy húsz mérföldre a falum. Közel a falu vagy a legjobb, talán a legjobb hely a játék általában a kerületben. Kilépés az összes környező bokrok és mezők, én biztosan a nap végén csomagolva egy szomszédos, szinte az egyetlen a környéken láp és onnan vissza a mester kiadós, Minsk bodza, akivel állandóan megállt. Tól mocsarak az agyag nem több, mint két mérföld; út megy minden üreges, és csak a fele az utat kell átmászni egy kis dombon. A tetején a hegyen lezhit kúria, amely egy lakatlan kastély és kert. Én szinte mindig történt, hogy át, hogy így a közepén a naplemente, és emlékszem, minden alkalommal ezt a házat, és a szorosan bedeszkázott ablakokat, úgy tűnt, hogy nekem egy vak öregember, megjelent sütkérezik a napon. Leül, szív, az út mellett; sunny luster régen felváltotta az örök homály neki; de úgy érzi, hogy legalább egy emelt és hosszúkás arc, az arcon melegítjük. Úgy tűnt, hosszú ideig senki nem lakott a házban; de egy kis oldalsó szárny, az udvarban elhelyezett egy elaggott szabadgondolkodó ember, magas, kerek vállú, ősz hajú, expresszív és rögzített jellemzői. Ő még mindig ott ült egy padon egy egyszárnyú ablak, szomorú keres elgondolkodva a távolba, és amikor meglátott, felemelkedett kissé meghajolt le a lomha fontos, hogy a különböző régi udvar tartozik hozzá egy generáció nem apáink és nagyapáink. Beszéltem vele, de ő nem volt beszédes: Most tudtam meg tőle, hogy a birtok, ahol élt, tulajdonosa az unokája a régi mester, az özvegy, akinek a húga; mindketten városokban él, de a tenger, és a hazai és a nem látható; hogy ő maga akar sietni úgy élni az életét, mert „rágni, rágni a kenyér, az Indus és a vágy lesz: Utoljára rágni.” Ez az öreg nevű Lukyanich. Egyszer valahogy időzött sokáig a területen; játék fogott tisztességes, és a nap ment olyan jól a vadászat - délelőtt csendes, szürke, mintha az egészet áthatja az esti órákban. Azt elvándorolt, és nem csak a teljesen sötét, de a hold felkelt, és az éjszaka, mint mondják, már régóta az ég, amikor elérte az ismerős gazdaságban. Volt, hogy menjen végig a kertben. Körös-körül volt olyan csendes. Átmentem a széles úton, óvatosan átvágott a dusty nettles és nekidőlt a kis cserény. Mozdulatlanul feküdt előttem egy kis kert, minden világít, mintha megnyugtató ezüstös sugarai a hold - minden illatos és nedves; megtört a régi vágású, ez állt egy hosszúkás tisztáson. Egyenes út konvergált a közepén egy kör alakú virágágyás, sűrűn benőtt őszirózsák; magas hársfa körül lakásában felni. Az egyik helyen szakította meg ezt a béren kívüli két öl, és látni lehetett a nyíláson keresztül rész rövid, a házban két, nagy meglepetésemre, kivilágított ablakok. Fiatal almafák néhol fölé emelkedett a réten; keresztül ág folyadék enyhén kék volt éjszakai égbolt, a hold fény ömlött aluszékonynak; előtt minden alma feküdt a fűben fehéríteni a gyenge foltos árnyék. Az egyik oldalon a kert zöld volt, lime homályosan fürdik stacionárius halvány erős fény; a másik - ezek mind fekete és átlátszó; furcsa, diszkrét moraj keletkezett időről időre a folyamatos lombozat; Úgy tűnt, az úgynevezett eltűnik alatta a pálya, mintha vonzotta a halott lombkorona. Az egész ég foltos csillagok; rejtélyes folyt a magassága a kék, a fény; úgy tűnt, hogy nyugodt figyelmesen nézte a távoli országban. Kicsi, vékony felhők, néha nekimegy a Hold felé fordult egy pillanatra a csendes fénye gyenge, de könnyű köd. Minden alszik. Air, mind a meleg, mind a büdös, nem is megingott; ő csak alkalmanként remegés, remegés víz, megzavarodtak alá ágakat. Néhány szomjúság érezte, némi egyengetés. Azt áthajolt a kerítésen előttem egy piros mezei pipacs emelt a megrekedt gyógynövények egyenes szár; nagy, kerek harmatcsepp csillogó sötét éjszaka ragyog az alján a nyílt virág. Minden nyugvó, nezhilos körül; Úgy tűnt, minden felnézett, kinyújtott, mozdulatlanul és várakozás. Mi vár erre a meleg, ez nem elaludt az éjszakát? Várta a hangot; élő hang várt erre érzékeny csendet -, de minden csendes volt. Nightingales abbahagyta az éneklést sokáig. és a hirtelen zümmögése egy múló bogár, könnyű csettint a kis halak a virágtartó a hársfák a kerti végén, álmos síp vstrepenuvsheysya madarak messze a területen -, mielőtt egészen a fül nem tudott különbséget tenni a személy-e kiabált, állat vagy madár, - rövid, gyors csavargó az úton - mindezek halk hangokat, a susogó csak súlyosbítja a csend. A szívem vágyott leírhatatlan érzés, nem tetszik valami a várakozásokat, és nem a memória a boldogság; Nem mertem megmozdulni, ott álltam mozdulatlanul, mielőtt ez a fix kert, átázott és a holdfény és a harmat, és nem tudom magam, hogy miért, könyörtelenül nézi a két ablak, homályosan krasnevshie puha félárnyék, mikor a házban megegyezéssel - jöttek és intek. Az irritábilis levegő otgryanul csengetési visszhangot. Megborzongtam akaratlanul. Miután a finálé egy női hang. Lettem kíváncsi, hogy hallgatni - és. Tudom kifejezni meglepetését. Két évvel ezelőtt, Olaszország, Sorrento, hallottam ugyanazt a dalt, ugyanaz a hang. Igen, igen.

Vieni, pensando a me segretamente.

„Te vagy az?” (Olaszország).